Rólunk
1960-ban a Vajdasági Népképviselőház Tartományi Tanácsának határozata
Értelmében, Szabadkán megalakult az Elektrotechnikai és a Gépészeti
Főiskola. Két évvel később, e két intézmény egyesülésével, létrejött a Szabadkai Műszaki Főiskola. Az intézménynek két tanszéke volt: a villamossági (energetikai), és a gépészeti (gépgyártástechnológiai). Kezdetben a szabadkai Közgazdasági Kar adott otthont iskolánknak, de röviddel később mai, Marko Orešković utca 16-os szám alatti, újonnan felépült otthonunkba költöztünk.
1976-ban a tudás és technológia átvitelének céljából megalakult a
Villamos-gépészeti Intézet. Az intézet hamarosan Elektromechanikai
Rendszerek Kutatóintézetévé alakul. Ezen intézmény egy része 1997-ben
a németországi Aachenben székelő és az EU keretében működő ERUDIT
elnevezésű szervezethez csatlakozik Neuro Fuzzy-Genetic Intelligent
Controll Research Center név alatt. A kutatóintézet és a tudományos
egység kutatói több száz tudományos- és szakpublikációt tettek közzé,
úgy itthon mint külföldön. Több kutatási és tudományos projektum és
téma vezetői illetve közreműködői voltak, úgy tartományi mint
köztársasági, sőt szövetségi szinten.
1972-től az automatika, mint új irányzat, lett bevezetve a villamossági
és gépész szakon, 1982-ben pedig az elektronika is felkerül az
irányzatok közé a villamossági szakon. 1997-ben megalakul az
informatikai tanszék, a gépészeten pedig ekkor indul útjára a
mechatronika (az elektronika a gépészet és az informatika ötvözete).
Kuriózumként említhetjük az 1974 és 77 közötti időszakot, amikor az
ÚJVIDÉKI MŰSZAKI EGYETEM harmad-, negyed- és ötödéves tanulmányi programja is szerepelt iskolánkban. 1982-ben a legszerencsésebb hallgatói generációnk Mulheimben, az akkori NSZK-ban tanulhatott. Ekkor
iskolánk villamossági szaka a belgrádi (Čukarica) egyetemen is
megjelent hallgatóinkkal.
Az internet technológia, mint az információáramlás globális rendszere,
és a multimediális számítástechnika kiszélesítette a kommunikáció
lehetőségeit. Az 1996/97-es iskolaév kezdetén a Műszaki Főiskola
csatlakozott az akadémiai hálózathoz, sőt a belső ún. Intranet hálózat
is kiépült. Ezáltal megteremtődtek a feltételek a távoktatás korszerű
kivitelezéséhez.
A 2004/2005-ös iskolaévben már a Szabadkai Műszaki Főiskola
tantestülete által megfogalmazott tanterv szerint zajlik az oktatás.
Az elkövetkezendő időszak célja, hogy iskolánk tanárai és
szakmunkatársai, szem előtt tartva lehetőségeinket (felszereltség,
multimediális támogatottság és az ipar szükségletei) állandó jelleggel
az oktatási folyamat jobbításán fáradozzanak.
Az elmúlt több mint 50 év eredményei iskolánkat, a Szabadkai Műszaki
Főiskolát, joggal sorolják a mérnökképzés intézményeinek élvonalába,
amire mi, itt dolgozók, nagyon büszkék vagyunk.
Iskolánk címe:
Szabadkai Műszaki Szakfőiskola
Marko Orešković u. 16.
24000 Szabadka
Szerbia
Telefon: +381-(0)24-655-201
Fax: +381-(0)24-655-255


